Egy kulcsszereplő is köztük van
Szabadlábon a török korrupciós botrány öt gyanúsítottja
Szabadlábra helyezte a december közepén kirobbant, a kormány legfelsőbb köreiig érő török korrupciós botrány öt gyanúsítottját, köztük az ügy egyik kulcsszereplőjét egy isztambuli bíróság pénteken.
2014.02.28 16:18MTI
Az őrizetből kiengedettek között van a volt belügyminiszternek és a volt gazdasági miniszternek a fia, valamint Reza Zarrab iráni-azerbajdzsáni üzletember is, aki a gyanú szerint kulcsszerepet töltött be a kormánypárt vezetőit és a kabinet tagjait is érintő ügyben.
Zarrabot az ügyészség egyebek mellett azzal gyanúsítja, hogy jelentős kenőpénzeken fizetett kormánytagoknak, hogy a hatóságok szemet hunyjanak illegális aranyüzletei felett. A férfi lakásán őrizetbe vételekor 4,5 millió dollár (egymilliárd forint) készpénzt találtak.
Az öt kiengedett ellen folyó büntetőeljárást nem szüntették meg. Továbbra sem hagyhatják el az országot, és hetente egyszer jelentkezniük kell a rendőrségen, viszont mostantól szabadlábon védekezhetnek.
Helyi médiajelentések szerint a bíróság azzal indokolta a döntést, hogy esetükben nem áll fent a szökés vagy bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
A török politikát megrázó korrupciós botrány december 17-én tört ki, amikor ötven embert, köztük Recep Tayyip Erdogan kormányfőhöz közel álló, ismert üzletembereket és több miniszter gyerekét is őrizetbe vették egy pályázati csalások és megvesztegetések gyanújával indult vizsgálat eredményeképpen.
Erdogan először jelentős kormányátalakításra kényszerült, majd később több száz rendőrt és ügyészt helyezett át vagy mentett fel, és az igazságszolgáltatás feletti kormányzati befolyást erősítő törvényt fogadtatott el a parlamenttel az ügy miatt.
Kedden Erdogan ellen is vizsgálat indult Ankarában, miután felkerült az internetre egy telefonbeszélgetés felvétele, amelyen a kormányfő nagy pénzösszegek eltüntetésére kéri fiát. A kormányfő hamisítványnak nevezte a felvételt, és tagadja, hogy köze lenne bármiféle korrupcióhoz, szerinte ellenfelei próbálják lejáratni őt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06