Így "jutalmazták" a tavalyi balesetet
Félmillió dolláros bírság az Asiana Airlines-nak
Félmillió dollár, mintegy 112 millió forint bírságot kell fizetnie a dél-koreai Asiana Airlines-nak, miután a tavaly július 6-án San Fransiscóban történt, három halálos áldozattal járó balesetét követően nem tartotta be a tájékoztatásra vonatkozó szabályokat.
2014.02.26 12:22MTI
freedigitalphotos.net
A balesetben a Szöulból érkező gép a végső megközelítéskor túl alacsonyan repült, és a földet érés előtt közvetlenül a futópályát az óceántól elválasztó kőfalba csapódott a Boeing 777-es farka, majd átperdült, kigyulladt és a futópálya mellett állt meg.
A gépen 307-en utaztak, hárman meghaltak. Az amerikai közlekedési minisztérium közlése szerint a légitársaság szövetségi törvény sértett azzal, hogy nem tartotta be a balesetet követően az áldozatok és sérültek, valamint családtagjaik támogatásával kapcsolatos szabályokat.
Ezek kimondják, hogy a légitársaságoknak baleset esetén egyebek mellett kötelességük ingyenes telefonhasználatot biztosítani és értesíteniük kell a gépen utazók hozzátartozóit.
Ezzel szemben az Asiana egy nappal a baleset után sem tudta az ingyenesen hívható telefonszámot megfelelően biztosítani és csak az utasok háromnegyedének családtagjaival vették fel a kapcsolatot, de erre is két napra volt szükségük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


