Nagy része ösztöndíjakra megy
Története legnagyobb adományát kapta a Harvard
Az egykori diák igencsak mélyen nyúlt a zsebébe. Tippeljen, mennyit adományozott - segítünk, Kenneth Griffin milliárdos.
2014.02.20 16:05MTI
Története legnagyobb, 150 millió dolláros (34 milliárd forintos) adományát kapta a Harvard Egyetem egykori diákjától, a milliárdos Kenneth Griffintől.
Az egyetem szerdán számolt be a nagylelkű ajándékról, amelynek nagy részéből ösztöndíjakat finanszíroznak majd. Mint Griffin elmondta, ez a pénz "a következő generációk vezetőire szánt befektetés". Hozzátette: lépésével azt a harvardi irányvonalat akarta támogatni, amely hangsúlyt fektet a szegény, de tehetséges diákok befogadására.
Az egyetem szerint az adománnyal akár évi 800 hallgatót is segíthetnek majd. "Griffin rendkívüli filantrópiája a gazdasági helyzetükre való tekintet nélkül a világ legtehetségesebb diákjai előtt tárja szélesebbre a Harvard kapuját" - jelentette ki Drew Gilpin Faust, az egyetem elnöke.
Griffin befektetői pályafutását még harvardi kollégiumi szobájában kezdte építgetni. Miután 1989-ben befejezte tanulmányait, megalapította a Citadel fedezeti alapkezelő vállalatot, amely Amerika egyik leggazdagabb emberévé tette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


