Az anyagiakon még egyezkednek
Berlusconi elvált a feleségétől
Huszonkét év házasság és négy év különélés után a monzai bíróság kimondta a válást Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő és felesége, Veronica Lario között.
2014.02.19 10:49MTI
MTI
Az anyagiakon még egyezkednek - jelentette a szerdai olasz sajtó. Az akkor még vállalkozó Silvio Berlusconi 1980-ban ismerte meg a színésznő Veronica Lariót (eredeti nevén Miriam Bartolinit).
Berlusconi 1985-ben vált el első feleségétől, Carlo Dall'Ogliótól, akitől két első gyereke, Marina és Piersilvio született. Berlusconi és Lario 1990-ben házasodott össze három gyermekük, Barbara, Eleonora és Luigi megszületése után.
Férje politikai szerepvállalása és a négy Berlusconi-kormány idején Veronica Lario mindig is a háttérben igyekezett maradni. 2007-ben Lario az olasz sajtóban nyilvános bocsánatkérést követelt férjétől azután, hogy Berlusconi saját kereskedelmi televízióinak egyik díjkiosztásán az akkori táncosnőnek, Mara Carfagnának udvarolt.
Carfagna később a Berlusconi vezette kormány esélyegyenlőségi minisztere lett. 2009 áprilisában Silvio Berlusconi kormányfő megjelent egy nápolyi lány, Noemi Letizia 18. születésnapján. Ezt követően Veronica Lario benyújtotta a válást.
A bíróság kezdetben havi 3 millió eurós (90 millió forintos) tartásdíjat ítélt Lariónak, majd az összeget a felére csökkentette. Veronica Lario kiköltözött a Monzához közeli Macherio családi villájából is, amely 78 millió eurót ér. Az anyagiak rendezése még folyik, erről a következő hónapokban születhet végleges bírósági döntés.
A Corriere della Sera napilap értesülései szerint Berlusconi egy összegben 300 millió eurót ajánlott fel feleségének, ha ezzel életük végéig lezárják az anyagi vitákat.
A Corriere szerint a 77 éves Berlusconi felszabadultan fogadta a válás hírét. Most akár el is veheti feleségül a 29 éves Francesca Pascalét, aki 2012-ben vált Silvio Berlusconi hivatalos menyasszonyává.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


