"Ez nem demokrácia"
Az ukrán kormány puccskísérlettel vádolja az ellenzéket
Puccskísérlettel vádolta az ellenzéket szerdán az ukrán kormány az erőszakba torkolló kijevi tüntetésekkel kapcsolatban.
2014.02.19 10:18MTI
MTI, archív
"Ez nem a demokrácia és nem egy társadalmi szemlélet kifejeződése" - mondta Szerhij Arbuzov kijelölt kormányfő szerdán a kormány ülését megnyitva.
"Ez az emberek manipulálása, kísérlet az erőszakos hatalomátvételre" - tette hozzá Arbuzov az ukrán tömegtájékoztatási eszközök tudósításai szerint.
Az UNIAN hírügynökség szerint Arbuzov felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóságok szabadon engedtek mindenkit, akikre vonatkozott az amnesztiatörvény, és már-már úgy tűnt, hogy a tiltakozók megértették a válságból való békés kilábalás fontosságát, elkezdték elhagyni az elfoglalt épületeket.
"Sajnos kedden a radikálisan hangolt demonstrálók rendbontást rendeztek a főváros központjában. Megengedhetetlen lejáratni Ukrajnát a nemzetközi közösség, a külföldi befektetők és a kereskedelmi partnerek szemében. A társadalom fel van háborodva, a problémák civilizált megoldását várta a parlamentben, nem az utcán. Az ukrán polgárok, a hatalom és a nemzetközi közösség is elítéli az erőszakot" - hangoztatta Arbuzov.
Legalább huszonöten meghaltak és több százan megsebesültek Kijev központjában a kormányellenes tüntetők és a rendvédelmi szervek összecsapásaiban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


