Legalább négy halott
Robbantásos merénylet Bejrútban
Robbantásos merénylet történt Bejrút egy déli, síiták lakta kerületében szerdán, a merényletben legalább öt ember életét vesztette, és nyolcvanan megsérültek rendőrségi források szerint.
2014.02.19 09:30MTI
A robbantás célpontja egy iráni kulturális központ volt. A merényletet az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető, Abdalláh Azzám Brigádok nevű csoport vállalta magára egy Twitter-üzenetben.
A merénylők egy autóba és egy motorkerékpárra helyezett pokolgépet hoztak működésbe az iráni kulturális központ közvetlen közelében.
A libanoni tévé beszámolója szerint a robbantás jelentős pusztítást okozott a környéken. Egyebek mellett egy árvaház épülete is megrongálódott, és a robbantás áldozatai között a Reuters brit hírügynökség értesülései szerint gyerekek is vannak. A merénylet olyan területen történt, amely a Hezbollah radikális síita szervezet ellenőrzése alatt áll.
Szunnita szélsőségesek korábban a Hezbollah elleni harcra szólítottak fel, amiért a szervezet beavatkozott a szíriai polgárháborúba a síita gyökerű alavitákhoz tartozó Bassár el-Aszad elnök oldalán.
Szunnita fegyveres csoportok a szíriai válság kezdete óta rendszeresen támadják a Hezbollah állásait Libanonban is, hogy arra kényszerítsék, vonuljon vissza a szomszédos országból. Tavaly novemberben támadás érte a síita - és Aszadot támogató - Irán bejrúti nagykövetségét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


