Megmenekültek
Mégsem végzik ki Radzsiv Gandhi gyilkosait
Életfogytiglani szabadságvesztésre módosította az indiai legfelsőbb bíróság kedden Radzsiv Gandhi egykori indiai kormányfő három, korábban halálra ítélt gyilkosának büntetését.
2014.02.18 10:50MTI
A két tamil és egy indiai férfi több mint húsz éven keresztül várakozott a halálsoron az India délkeleti részén fekvő Tamilnádu államban található Vellor börtönben, kegyelmi kérvényüket tizenegy év után utasította el 2011-ben Pratibha Patil indiai elnök. Mindhárman kisebb szerepet vállaltak a merényletben, de a tárgyalás során azt is tagadták, hogy tudtak volna a gyilkosságról. A trió indiai nemzetiségű tagját azért ítélték el, mert vásárolt egy 9 voltos elemet a merényletben használt pokolgéphez, a két másik érintettnek sem volt jelentős szerepe a robbantásban.
Az elítéltek ügyvédjei azzal érveltek, hogy alkotmányellenes, ha ilyen hosszú, börtönben töltött idő után hajtják végre a halálos ítéletet, az ugyanis kettős büntetést jelent. "Mérföldkő jelentőségű döntés született" - mondta az elítéltek képviselője. Emberjogi aktivisták ugyancsak üdvözölték az ítélet módosítását. "A halálsoron várakozók kegyelmi kérvényeinek késedelmes elbírálása lealacsonyító és embertelen bánásmóddal, valamint kínzással ér fel" - vélték.
Gandhit, aki 1984 és 1989 között volt az ázsiai ország miniszterelnöke, a Srí Lanka-i terrorszervezet, a Tamil Tigrisek merénylői ölték meg 1991-ben. A volt kormányfő azért vált a Tigrisek célpontjává, mert miniszterelnöksége idején békefenntartókat küldött Srí Lankára, hogy beavatkozzanak a szigetországban dúló polgárháborúba.
A Gandhi és másik tizenhét ember halálát okozó robbantásos merénylet után hét évvel összesen 26 embert ítéltek halálra a gyilkosságban való bűnrészességük miatt, de később egy fellebbviteli bíróság huszonkettőjük büntetését életfogytiglani börtönre módosította, egy embernek pedig megkegyelmezett. A maradék három halálra ítélt 1999-ben nyújtotta be kegyelmi kérelmét az elnöki hivatalhoz, miután a legfelsőbb bíróság is megerősítette ítéletüket.
Az egykori kormányfő felesége, Sonia a jelenleg kormányzó Kongresszus Párt vezetője, fia, Rahul pedig sokak szerint a miniszterelnöki szék következő várományosa.
Indiában ritkán hajtják végre a kiszabott halálos ítéleteket, ritka kivétel volt az újdelhi parlament elleni 2001-ben elkövetett fegyveres támadás egyik aktív segítőjének és a 2008. novemberi mumbai mészárlásért felelős fegyveres csoport egyetlen, élve elfogott tagjának a kivégzése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06