Óriási károk
Több tízezer károsultja van a kínai földrengésnek
A legfrissebb jelentések szerint több tízezer károsultja van a néhány nappal ezelőtti 7,3-es erősségű földrengésnek az északnyugat-kínai Hszincsiang térségében, az anyagi kár értéke átszámítva meghaladja a tízmilliárd forintot.
2014.02.14 17:53MTI
A szerdai földmozgás - a korábban közölttől jócskán eltérően - 58 127 embernek okozott kárt Hotan prefektúra hat megyéjében. Közülük csaknem 20 ezret már biztonságos helyre költöztettek - közölte a polgári ügyek térségi irodája.
Korábban hétezer és nyolcezer közé tették a károsultak számát. A frissített adatok szerint közel 3300 épület dőlt romba és több mint 30 ezer 300 ház rongálódott meg. Összesen 2163 állat pusztult el. A közvetlen anyagi kárt 271,6 millió jüanra (10,1 milliárd forint) becsülték.
A helyszínen folynak a mentési, helyreállítási munkálatok. A károsultak számára egyelőre körülbelül 900 sátrat állítottak fel, 1500 garnitúra ágyneműt, s ugyanennyi felsőkabátot, valamint gyapjútakarókat, élelmiszert, lisztet, étolajat és szenet szállítottak a helyszínre.
A földrengés epicentruma egy ritkán lakott, átlagosan ötezer méter tengerszint feletti magasságban elterülő térségben volt, alig több mint 50 kilométerre Jütein megye legközelebbi lakott településétől.
A kínai földrengéskutató intézet adatai szerint a terület ugyanazon a földtáblán helyezkedik el, mint a Kína délnyugati részén, Szecsuan tartományban lévő Vencsuan megye és az északnyugati Csinghaj tartománybeli Jüsu megye. Négy évvel ezelőtt, 2008-ban Vencsuanban 8-as, majd 2010-ben Jüsuban 7,1-es erősségű földrengés pusztított.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


