Már nincs messze a defláció sem
Nulla százalékos infláció Szlovákiában
Történelmi mélypontra lassult a fogyasztói árak növekedése Szlovákiában januárban, az infláció éves szinten nulla, havi szinten pedig 0,2 százalék volt.
2014.02.13 14:35MTI
Az infláció szintje Szlovákiában 1989 óta nem volt ilyen alacsony. A fogyasztói árak januárban kimutatott stagnálása az NBS szerint várható volt, a deflációs félelmek viszont nem igazolódtak be, ami a központi bank szerint annak volt köszönhető, hogy az év első hónapjában megállt az élelmiszerárak növekedési ütemének több hónapos folyamatos lassulása.
Banki elemzők véleménye szerint az, hogy éves szinten változatlanok maradtak a fogyasztói árak, elsődlegesen annak volt köszönhető, hogy januárban csökkentek a lakhatással összefüggő, államilag szabályozott költségek.
Az év első hónapjában havi szinten 6,1 százalékkal esett vissza a villanyáram ára, ami 0,3 százalékponttal csökkentette az inflációs rátát - állapította meg az UniCredit bank elemzője az MTI-nek csütörtökön eljuttatott elemzésében. Hozzátette: az infláció éves szintjének alakulása összefüggött az üzemanyagok árának 0,5 százalékos havi szintű csökkenésével, valamint a keresleti infláció ütemének éves szinten kimutatott lassulásával is. Ez utóbbi januárban éves szinten 0,4 százalékra lassult az egy évvel korábban kimutatott 0,7 százalékos ütemről. A fogyasztói árak alakulását az élelmiszerárak emelkedése is befolyásolta, amelyek januárban havi szinten 2,8 százalékkal emelkedtek. Ebben a szegmensben az infláció üteme éves szinten gyorsult, 0,2 százalékról 0,9 százalékra.
A központi bank és a kereskedelmi bankok elemzőinek egybehangzó véleménye szerint az infláció szintje várhatóan az idei év első felében is alacsony szinten, nulla százalék körül alakul majd, és továbbra sem lehet kizárni a deflációt sem, tekintettel a lassan eszmélő hazai keresletre. Véleményük szerint az infláció üteme csak az év második felében gyorsulhat majd valamelyest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06