Legalább két ember meghalt
Véres kormányellenes tüntetések Venezuelában
Legkevesebb két ember vesztette életét szerda este Caracasban a venezuelai kormány elleni tiltakozó megmozdulások során.
2014.02.13 07:13MTI
BBC
Hírügynökségi jelentések szerint összecsapásokra került sor az ellenzéki tüntetők, valamint a kivezényelt biztonsági erők, továbbá a kormányt támogató fegyveresek között. Az egyik halott egy 24 éves tüntető volt, életét vesztette továbbá egy 40 éves férfi, akit állítólag a tüntetők lőttek agyon.
A fővároson, Caracason kívül kormányellenes megmozdulások voltak szerdán több más venezuelai városban is. Hivatalos közlés szerint szerte az országban több mint húszan megsebesültek.
A Nicolás Maduro elnök vezette baloldali kormány ellen több hete tartanak a tiltakozó megmozdulások, amelyekben a diákok járnak az élen. A hatóságok az elmúlt napokban számos tüntetőt őrizetbe vettek.
A kormány az ellenzéket vádolja azzal, hogy a tüntetésekkel káoszt akar kelteni az országban.
Az államfő - aki elődje, Hugo Chávez halála után, tíz hónappal ezelőtt került hatalomra - hadat üzent a kormánya ellen tiltakozóknak. Egy keddi beszédben azt hangoztatta, hogy "az alkotmány legszigorúbb erejével kíván fellépni a puccsisták, az országot destabilizálók és az erőszakos csoportok ellen".
A világ legnagyobb olajkészletével rendelkező Venezuelában egyre jelentősebb társadalmi elégedetlenséghez vezet az elszaladó infláció, illetve az, hogy számos alapvető termékből hiány van az országban.
Az ellenzék a számos ár-, nyereség- és valutakorlátozást bevezető baloldali populista elnök elhibázott gazdaságpolitikáját okolja a romló gazdasági helyzetért. Maduro szerint viszont a "népet sanyargató vállalatok" és egyéb külső erők gazdasági háborút folytatnak Venezuela ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


