Meg kell várni a bíróság ítéletét
Csilloghat-e Románia Csillaga?
Traian Basescu román államfő kijelentette, nem dönthet a Tőkés Lászlónak adományozott Románia Csillaga érdemrend visszavonásáról mindaddig, amíg az ügy a bíróságon van.
2014.02.09 17:38MTI
Az elnök a kolozsvári városházáról távozóban vasárnap délután újságírói kérdésre tért ki az érdemrend ügyére.
"Egyelőre a jegyzőkönyvet megtámadták a bíróságon. Meg kell várni a bíróság ítéletét" - idézte a Mediafax hírügynökség az államfőt.
Tőkés László január elején támadta meg a bíróságon azt a jegyzőkönyvet, amelyben az érdemrend becsületbírósága méltatlannak találta a Románia Csillaga kitüntetésre.
Jogi képviselője az ügyvédek tevékenységét szabályozó törvény megszegésére, a becsületbíróság szabálytalan megválasztására és a testület bizonyos tagjainak összeférhetetlenségére hivatkozva kérte a Bukaresti Táblabíróságtól a becsületbíróság döntésének megsemmisítését. Kincses Előd ügyvéd "a sztálini idők egyik brosúrájához" hasonlította a becsületbíróság határozatának 19 oldalas indoklását.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Ennek visszavonását Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjaiból és a párthoz közel álló személyiségekből álló becsületbíróság novemberben minősítette méltatlannak Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrendre. A testület előterjesztése alapján az államfő bocsáthat ki rendeletet a kitüntetés visszavonásáról.
A volt temesvári lelkész a népfelkelés 24. évfordulóján Temesvár 1989-es forradalmi felkelőinek adta át a kitüntetést, és kijelentette: ha valaki vissza akarja azt venni, "jöjjön érte Temesvárra".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


