Az argentin junta által
Újabb elrabolt gyereket azonosítottak
Az argentin katonai diktatúra idején a rezsim által igazi szüleitől elrabolt és másoknak adott gyereket azonosítottak az Abuelas de Plaza de Mayo nevű szervezet bejelentése szerint.
2014.02.08 16:59MTIA már 37 éves nőről DNS-vizsgálat segítségével állapították meg, hogy nem a szüleinek hitt emberek, hanem a junta által elrabolt egyik pár gyereke. A nőt 1976-ban csecsemőként adták át egy rendőrtisztnek, vér szerinti anyja és apja sorsáról a mai napig nem tudni semmit.
A nő anyja és apja a Montoneros nevű baloldali és nacionalista, peronista gerillacsoporthoz tartozott, nagyanyja pedig egyike volt a junta által szüleitől elrabolt mintegy ötszáz gyerek sorsának felderítésén fáradozó Abuelas de Plaza de Mayo csoport 12 alapítójának. Az asszony két évvel ezelőtt hunyt el, anélkül, hogy valaha megismerhette volna unokáját.
Argentínában eddig 110 emberről derült ki, hogy az 1976 és 1983 közötti diktatúra idején a rezsim elragadta őket szüleiktől és másoknak adta őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06