Korrupció, korrupció, korrupció - ismerős?
Elfajult az egyetemi tanárcsalás
Mintegy harminc rendőr sérült meg azokban az összecsapásokban, amelyek köztük és a pristinai egyetem professzorainak állítólagos csalásai ellen tüntető diákok között robbantak ki pénteken Koszovóban.
2014.02.07 21:45MTIA rendőrség szóvivője szerint a helyzet azután fajult el, hogy a diákok kövekkel dobálták meg és vörös festékkel öntötték le a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak.
A zavargásban egy rendőr fejsérülést szenvedett és többen lábukat, illetve kezüket törték. A történtekkel kapcsolatban 30 diákot vettek őrizetbe a hatóságok.
A tüntetéseket az váltotta ki, hogy a koszovói sajtóban megjelent hírek szerint a pristinai egyetem több professzora is az interneten létrehozott "álszaklapokban" jelentetett meg cikkeket azzal a céllal, hogy a valóságnál fontosabbnak tüntesse fel a tudomány terén elért eredményeit.
Az ügyet nagy felháborodás kísérte Koszovóban, ahol kiterjedt a korrupció, és az oktatási rendszer hírhedten gyenge színvonalú és átpolitizált.
A parlamentben az ellenzék lemondásra szólította fel az egyetem vezető testületét, a kormány pedig azt javasolta, hogy vizsgálják meg az összes, 1990 óta megjelent tudományos cikket. A rendőrség és az ügyészség még nem tett lépéseket az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06