Ha kell egy jó sztori...
E-mailben szerzik ötleteiket az amerikai újságírók
Habár szinte minden amerikai újságíró használja a közösségi médiát, döntő többségük továbbra is inkább e-mailben szerez sztoriötleteket.
2014.02.06 20:38MTI
freedigitalphotos.net
Ez derült ki a Vocus marketingcég csütörtökön közzétett felméréséből. Az amerikai média helyzetét vizsgáló, State of the Media 2014 című felmérés szerint az újságírók több mint 90 százaléka preferálja az e-mailt a közösségi médiával, a telefonnal és az online csetszolgáltatásokkal szemben, ha a sztoriötletek begyűjtéséről van szó.
Az újságírók 45 százaléka egyáltalán nem szeretne a közösségi médián keresztül ötleteket kapni, míg azok közül, akik igen, a legtöbben a Facebookon (37,1 százalék) és a Twitteren (30,6 százalék) keringő információkra nyitottak.
A 256 - az írott és online sajtóban, valamint tévéknél és rádióknál dolgozó - ember megkérdezésével készített jelentés szerint az újságírók alapvetően az olvasókkal és nézőkkel való kapcsolattartás, illetve saját anyagaik reklámozásának eszközeként tekintenek a közösségi médiára, nem pedig a sztorik forrásaként.
Egy egészségügyi riporter azt emelte ki, hogy a közösségi média tulajdonképpen nyilvános párbeszéd az olvasókkal, "de amiről én tudósítani akarok, az nem nyilvános vita tárgya".
Ugyanakkor a felmérésből az is kiderült, hogy szinte minden újságíró használja a közösségi médiát: háromnegyedük kifejezetten gyakran teszi ezt, és csak 1,9 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem használja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


