Úton a demokrácia felé
Marzúki aláírta Tunézia új alkotmányát
Monszef Marzúki tunéziai államfő hétfőn aláírta az alkotmányozó nemzetgyűlés által elfogadott új alkotmányt. Ez volt az utolsó lépések egyike a demokrácia megteremtése felé vezető úton a Zin el-Abidin ben Ali önkényuralmát három évvel ezelőtt megdöntő népfelkelés után.
2014.01.27 16:03MTI
Az államfő, valamint Musztafa Ben Dzsaafar, az alkotmányozó nemzetgyűlés elnöke és Ali Larajed nemrégiben lemondott kormányfő a nap folyamán soron kívüli plenáris ülést tartott, amelynek során Marzúki aláírta az alkotmányt, amely az iszlamisták vezette kormány, illetve a zömmel világi pártokból álló ellenzék hosszas, két évig tartó egyeztetési folyamatának eredménye.
Dzsaafar nyitóbeszédében elismerőleg szólt a tunéziai demokráciaépítésről és megköszönte a népnek, hogy kitartott a nemzetgyűlés mellett, valamint azt, hogy "szakított az önkényuralommal és a zsarnoksággal".
A nemzetközi közösség gratulált a történelmi jelentőségű lépéshez. Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára úgy vélte, hogy "a tunéziai példa modellértékű lehet a változásra törekvő népek számára".
Az új alaptörvény szavatolja az alapvető szabadságjogok érvényesítését, és kimondja a nemek egyenjogúságát, "a törvény előtti egyenlőségüket bármifajta diszkrimináció nélkül".
Szakértők szerint éppen ez utóbbi, az alaptörvény húszadik cikkében kihirdetett nemek közötti egyenjogúság teszi az új tunéziai alkotmányt az egyik leghaladóbb alaptörvénnyé az arab világban.
Az alkotmány nem tekinti az iszlám vallást a jog forrásának, ugyanakkor azt sem mondja ki, hogy Tunézia világi állam. Csakúgy, mint a korábbi, 1959-től érvényben lévő alkotmány, ez is aláhúzza, hogy Tunézia "szabad, független és szuverén ország, amelynek vallása az iszlám".
Az új alaptörvény szavatolja a vallás- és lelkiismereti szabadságot, de az ország államfője kizárólag muzulmán lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06