15 millió dollárt adott
WP: a CIA fizetett a titkos lengyelországi börtönért
A lengyel hírszerzés 15 millió dollárt kapott az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA) azért, hogy rendelkezésére bocsássa egyik kiképzési központját.
2014.01.24 13:21MTI
Radoslaw Sikorski
A központban az amerikaiak titokban az al-Kaida merényleteiben bűnrészességgel gyanúsított személyeket tartottak fogva - írta a The Washington Post.
Leszek Miller, aki a kérdéses időszakban miniszterelnök volt, tagadta, hogy tudott volna az állítólagos titkos börtön létezéséről.
Azt a feltételezést, hogy a CIA Lengyelország és más európai országok területén titkos börtönöket üzemeltetett, 2005-ben vetette fel a Human Rights Watch emberi jogi szervezet. Azóta a vádak visszatérően megjelentek a sajtóban.
Nemzetközi jelentések – és most az amerikai lap cikke is - lengyelországi helyszínként a Mazuri-tavaknál fekvő Stare Kiejkuty település közelében fekvő hírszerzési kiképzőközpont elkülönített villáját nevezték meg.
A lengyel hatóságok mindig határozottan visszautasították a vádakat, míg a lengyel határőrség adatai szerint 2002 decemberétől 2003 szeptemberéig a közeli Szymany katonai repülőtérre hét Gulfstream típusú repülőgépen 20 személyt szállítottak Afganisztánból, Dubajból és Marokkóból.
Leszek Miller, az ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) elnöke, aki 2001-2004 között volt lengyel miniszterelnök, az egyik lengyel kereskedelmi televízióban nyilatkozva nevetségesnek minősítette az amerikai lapjelentést. A PAP jelentése szerint azt mondta, olyan ez, mint egy „hollywoodi film”.
Cáfolta, hogy miniszterelnökként tudnia kellett volna a hírszerzés minden akciójáról. Kijelentette: ha volt is valamilyen együttműködés, semmilyen börtönről nem lehetett szó, csak valamilyen más közös műveletről. Radoslaw Sikorski külügyminiszter elzárkózott a lapjelentés kommentálásától, és utalt arra, hogy a lengyel államügyészség vizsgálatot folytat az ügyben.
Utóbbi közölte, hogy a Post publikációját csatolták a nyomozati anyaghoz. Józef Pinior, a kormányzó Polgári Platform szenátora, volt európai parlamenti képviselő, aki tagja volt a titkos CIA-börtönök ügyében létrehozott EP-vizsgálóbizottságnak, ellenben teljes hitelt adott az amerikai lap információjának.
Csak azt sajnálta, hogy ezt nem a lengyel igazságszolgáltatás derítette fel. „A kormánynak a lehető legsürgősebben közzé kell tennie a vizsgálat eredményeit, különben nevetség tárgyává válik az Európai Unióban. Mi oktatjuk ki Ukrajnát demokráciából, miközben pénzt fogadunk el kínzásért cserébe?” – kérdezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


