Odacsaptak
Az iraki légierő csapásokat mért a lázadók állásaira, sok halott
Az iraki haderő légitámadásokat hajtott végre a részben az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat hatalmába került nyugat-iraki Anbár tartományban, a csapásokban legalább ötven lázadó életét vesztette.
2014.01.22 20:05MTI
A hadsereg "pontos értesüléseket kapott, amelyek alapján kemény és hatékony csapásokat mérhetett a felkelők csoportosulásaira kedden Anbár tartományban, megölve több mint ötven terroristát" - olvasható a tárca által kiadott sajtóközleményben.
Az áldozatok között számos, a környező arab országokból érkezett szélsőséges harcos volt. A légierő jelentős mennyiségű lőszert megsemmisített.
Ez volt a hadsereg legutóbbi művelete azon szunnita lázadócsoportok ellen, amelyek az utóbbi hetekben elfoglalták a tartomány jelentős részét.
Az al-Kaida-szövetséges Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű dzsihádista szervezet a hónap elején fészkelte be magát a tartomány székhelyébe, Ramádiba és az attól keletre fekvő Fallúdzsába, kihasználva a biztonsági erők és helyi szunnita törzsi fegyveresek közti összecsapások nyomán kialakult káoszt.
Az ILIÁ fegyveresei bevezették az iszlám jogot az általuk ellenőrzött területeken. Egy helyi lakos az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a felkelők szigorú szabályokat írtak elő néhány kerületben. Például megtiltották a nőknek, hogy piacra járjanak, a férfiaknak pedig azt, hogy nyugati ruhákat hordjanak, és levágják a szakállukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


