Közösülés
Megtartotta alakuló ülését a Vajdaság statútumát módosító munkacsoport
Megtartotta alakuló ülését szerdán Újvidéken az a munkacsoport, amelynek feladata a Vajdaság alapdokumentumának számító statútum összehangolása a szerb alkotmánnyal.
2014.01.22 15:24MTIA szerb alkotmánybíróság december 5-i döntése szerint a Vajdaság statútumának kétharmada nem egyeztethető össze Szerbia alaptörvényével, ezért át kell azt dolgozni, vagy újra kell írni. Minderre hat hónapot adott a testület. Az alkotmánybírák úgy vélték, hogy ha azonnal hatályon kívül helyezik a dokumentumot, azzal jogi űr keletkezne a Vajdaságban.
Slobodan Orlovic, a munkacsoport most megválasztott elnöke - akit a statútum alkotmányjogi felülvizsgálatát kezdeményező, jobboldali Szerbiai Demokrata Párt delegált a testületbe - az alakuló ülést követően újságíróknak azt mondta: a lehető legrövidebb időn belül a lehető legjobb módosítási javaslat megfogalmazására törekednek, "aztán majd kiderül, mit mond a tartományi és a köztársasági hatalom". Hozzátette, hogy a munkacsoport a vajdasági parlament alkotmányjogi bizottságának álláspontjával összhangban végzi a munkáját, és várhatóan a tavasz végére megszületik a statútum tervezete.
A munkacsoport első ülését Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke nyitotta meg, aki rámutatott arra, hogy a Vajdaság statútumának módosítása nem csak szakmai, hanem politikai kérdés is. Ugyanakkor felkérte a testület tagjait arra, hogy inkább a szakmai nézőpontra koncentráljanak. Kiemelte: a siker érdekében nagyon fontos, hogy a munka jó légkörben folyjon. Szerinte, ha minden rendben zajlik, júniusig kihirdethetik az új statútumot, vagyis az alkotmánybíróság által megadott határidőn belül kész lesz az új alapdokumentum.
A munkacsoport a vajdasági képviselőház keretein belül működik, tagjait pedig a parlamenti frakciók által delegált szakértők képezik, illetve egy tag képviseli a statútum alkotmányjogi felülvizsgálatát kezdeményező, jobboldali Szerbiai Demokrata Pártot. A szaktestület tagjai között van a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség javaslatára kinevezett Korhecz Tamás alkotmányjogász, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


