Svájc
A Szíriai Nemzeti Koalíció is részt vesz a békekonferencián
A szíriai ellenzék legfőbb ereje, a Szíriai Nemzeti Koalíció szombaton bejelentette, hogy részt vesz a Svájcban szerdán kezdődő nemzetközi békekonferencián.
2014.01.18 19:26MTI
A Genf-2 néven emlegetett tanácskozáson való részvételről Isztambulban egyeztetett a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen harcoló ellenzékiek külföldön működő ernyőszervezete.
Az SZNK tagjai közül 58 támogatta a Montreux-ben kezdődő konferencián való részvételt, 14 szavazott ellene. A voksolást órákig tartó heves vita előzte meg, a koalíció ugyanis megosztott volt abban a kérdésben, hogy egy asztalhoz ülhet-e a damaszkuszi kormány képviselőivel.
Többen azzal érveltek, hogy a Genf-2 tanácskozáson való részvétel hiábavaló és lerombolná az SZNK maradék szavahihetőségét, amely a Szíriában harcoló azon fegyveres lázadók körében, akik elutasítják a tárgyalást. Nyugati politikusok ugyanakkor hosszú ideje győzködték a szervezetet, hogy vegyen részt a svájci konferencián.
Valíd Moallem szíriai külügyminiszter pénteken Moszkvában azt közölte, hogy a damaszkuszi kormány küldöttsége ott lesz a békekonferencián. Az Egyesült Államok és Oroszország szervezte, az ENSZ által felügyelt tanácskozás a remények szerint véget vet majd a csaknem három éve tartó polgárháborúnak, amely több mint 130 ezer emberéletet követelt és milliókat kényszerített otthonuk elhagyására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


