"Minden eladó"
Málta nagy ívben tesz az EU állásfoglalására
A máltai kormány visszautasította az Európai Parlament (EP) csütörtöki állásfoglalását, amely aggályosnak tartja, hogy az ország egy magánbefektetői program keretében gyakorlatilag pénzért kínál máltai állampolgárságot harmadik országok befektetőinek.
2014.01.16 21:31MTI
A máltai okmánnyal a "vásárló" ugyanis automatikusan európai uniós állampolgársághoz jut. Az EP elsöprő többséggel fogadta el a jogilag kényszerítő erővel nem bíró állásfoglalást, amely a vallettai kormányt a program leállítására szólítja fel, hangsúlyozva, hogy az "aláássa az európai állampolgárság fogalmát".
Joseph Muscat miniszterelnök egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy kormánya tudomásul vette Brüsszel álláspontját, a programot azonban folytatni fogják. A kormányfő közölte, hogy már érkeztek be kérvények, azt azonban nem pontosította, eddig hányan jelezték, hogy részt vennének a befektetői programban.
A héten elindított program alapján azok kaphatnak Máltán állampolgárságot, akik 1,15 millió euró (mintegy 345 millió forint) értékben hajlandóak befektetni az országban. A dokumentum kiállításához nincs szükség arra, hogy az adott személy Máltán telepedjen le. Muscat hozzátette, hogy 1800-ra korlátozzák a kiadható okmányok számát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


