Most ne menjen Bangkokba!
Villany és víz nélkül maradhat a thai miniszterelnök
Nem hajlandó lemondani Jinglak Sinavatra, miközben a távozását követelő, a főváros életét második napja megbénító tüntetők mozgásszabadságának korlátozásával fenyegették meg.
2014.01.14 14:05MTI"Ahogy már számos alkalommal elmondtam, nem kapaszkodom a hatalmamba, hanem a demokráciát védem" - közölte a kormányfő újságírókkal.
A kormányellenes megmozdulások vezetője, Szuthep Thaugszuban ugyanakkor arra buzdította híveit, hogy a következő napokban az összes kormányhivatal működését lehetetlenítsék el, és szükség esetén korlátozzák Jinglak és miniszterei szabad mozgását.
A demonstrálók Bangkok hétfőn kezdődött "lezárásának" keretében kedden továbbra is megszállva tartották a fő közlekedési csomópontokat a thai fővárosban, és blokád alá vontak több minisztériumot. Egyes tüntetők a tőzsde megrohamozásáról beszéltek, Szuthep pedig azzal fenyegetett, hogy elzárják a villany- és vízszolgáltatást a kormányfő és más elöljárók otthonaiban.
"Az ajánlom, hogy menekítsék ki a gyerekeiket (otthonukból)" - üzente Szuthep a minisztereknek. Egy Szutheppel szövetséges diákszervezet vezetője pedig harcot hirdetett a "bűnös kapitalista rendszer ellen".
A hétfőn kezdődött blokádban becslések szerint több mint 60 ezer ember vesz részt. A tüntetők ellenőrzésük alá vontak és eltorlaszoltak hét forgalmas belvárosi kereszteződést. Kedden ezrek vonultak különböző hivatali épületekhez, ahol megakadályozták a minisztériumi dolgozókat a munkavégzésben.
A tüntetők célja, hogy megdöntsék Jinglak Sinavatra hatalmát, aki szerintük bátyja, a 2006-ban puccsal megdöntött és 2008-ban a börtön elől külföldre menekült volt kormányfő, Thakszin Sinavatra korrupt bábja. A kormányt egy nem választott "népi tanáccsal" akarják helyettesíteni.
Jinglak a kedélyek csillapítása végett február másodikára előre hozott választásokat írt ki, de a voksolás megtartása kétségessé vált, miután az ellenzék bojkottot hirdetett. A választást egyébként vélhetően Jinglak pártja, a Puea Thai nyerné, amelyet a bangkoki elit és a középosztály ugyan korruptnak tart, de a thaiföldi lakosság többségét adó vidéki szegények körében rendkívül népszerű.
A CNN jelentése szerint a fővárosban folyó megmozdulások nem terjedtek ki a népszerű thaiföldi üdülőövezetekre, így többek között Phuketen, Csianmajban (Chiang Mai) és Krabiban az élet a normális kerékvágásban folyik.
Bangkokban minden szálloda és bevásárlóközpont nyitva van, és a főváros két repterén zavartalan a légi forgalom. Ugyanakkor a közúti közlekedés sok helyen megbénult, de a vasút és a metró működik, és a taxikat a tüntetők átengedik a megszállt területeken. A hatóságok azt javasolták, hogy a reptérre igyekvők a biztonság kedvéért legalább négyórás úttal számoljanak.
A tüntetők megszállták több közkedvelt bangkoki látványosság környékét is. A thaiföldi kormány tájékoztatása szerint eddig 45 ország adott ki utazási figyelmeztetést állampolgárai számára, egyesek a tüntetések helyszíneinek elkerülését, mások a Bangkoktól való távolmaradást javasolták polgáraiknak.
A közlekedési problémáktól eltekintve a tüntetések békés, sőt egyes jelentések szerint már-már fesztiváli hangulatban zajlanak, ugyanakkor elemzők szerint a november óta tartó belpolitikai válság elhúzódásával nem kizárható, hogy ismét erőszakos események történjenek. Az elmúlt szűk két hónapban nyolc ember meghalt és több mint 400 megsebesült a demonstrációk alkalmával kitört erőszakos incidensek során.
A Demokrata Párt, illetve Thakszin Sinavatra és szövetségesei közel egy évtizede küzdenek a hatalomért Thaiföldön. A Demokrata Párt húsz éve nem nyert választást, de ennek ellenére - a hadsereg és a bíróságok beavatkozásának köszönhetően - többször volt hatalmon.
A mostani belpolitikai válság azért tört ki, mert a kormány ősszel megpróbált keresztülvinni a parlamenten egy törvényt, amely amnesztiát adott volna Thakszinnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06