Berlin és Svájc után
Izraelbe szökött Jukosz-vezetőkkel találkozik Hodorkovszkij
A 2003-ban adócsalás és pénzmosás vádjával börtönbe zárt volt olajmágnás december közepi váratlan kiszabadulása után Berlinbe utazott, majd onnan családjához Svájcba, ahol három hónapos vízummal rendelkezik.
2014.01.10 14:49MTI
Izraelbe érkezett Mihail Hodorkovszkij volt orosz olajmágnás, ahol a várakozások szerint elsősorban az orosz Jukosz cég Izraelbe szökött korábbi vezetőivel, köztük Leonyid Nyevzlinnel találkozik - közölte pénteken a Kalkaliszt című izraeli gazdasági honlap.
A tízéves fogság után kiszabadult egykori olajmágnás várhatóan több Izraelben élő volt Jukosz-vezetővel tárgyal, köztük Leonyid Nyevzlinnel, az olajcég volt igazgatóhelyettesével, akit Oroszországban 2008-ban távollétében elítéltek, és akinek kiadatását (hiába) kérik Izraeltől.
Emellett találkozik másik társával, a 2003-ban a zsidó államba menekült Mihail Brudno volt orosz pénzoligarchával, aki a Jukosz részvényeinek huszonkét százalékát birtokolta, valamint az ugyancsak 2003 óta Izraelben élő Vlagyimir Dubovval, aki ellen szintén elfogatóparancsot adtak ki az orosz hatóságok.
A 2003-ban adócsalás és pénzmosás vádjával börtönbe zárt volt olajmágnás december közepi váratlan kiszabadulása után Berlinbe utazott, majd onnan családjához Svájcba, ahol három hónapos vízummal rendelkezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


