Fennakadások a légi forgalomban
A thaiföldi választási bizottság a szavazás elhalasztását kéri
A thaiföldi választási bizottság hivatalosan arra kérte pénteken a kabinetet, hogy halassza el a február elején esedékes választásokat, mert az ellenzéki bojkott miatt az új parlament egyébként sem lenne működőképes.
2014.01.10 11:59MTI
Az ellenzék által beharangozott, hétfőn kezdődő és húsz napig tartó tömegmegmozdulások miatt közben a külföldi légitársaságok sorra törlik bangkoki repülőjárataikat, és várhatóan hatalmas veszteség éri az idegenforgalmat.
A választási bizottság a kormánynak küldött levelében azt javasolta, hogy kérje az uralkodótól a választás elhalasztását. A testület azzal érvel, hogy amennyiben megtartanák is a választásokat, a parlamenti mandátumok kevesebb mint 95 százaléka találna gazdára, s a hatályos törvény szerint ez esetben a törvényhozás nem lenne legitim, fel kellene oszlatni.
Az ellenzék azzal fenyegetőzik, hogy jövő hétfőn Bangkok húsz legforgalmasabb kereszteződésén leállítja a forgalmat, csak a mentőknek, tűzoltóknak és tömegközlekedési eszközöknek engedélyezi az áthaladást. Azzal is fenyegetőznek, hogy ismét áramtalanítják a fontosabb kormányépületeket, és a vizet is elzárják.
Azt tervezik, hogy a "lezárjuk Bangkokot" mottóval zajló tömegmegmozdulás húsz napig tart majd. A hatóságok szerint erre az időre a rendőrség mellett a katonaság is szavatolni fogja a közrendet a fővárosban, provokációk és vérontás esetén pedig a kormány kész bevezetni a rendkívüli állapotot.
A thaiföldi ellenzék, amelynek ideológiai magvát a Demokrata Párt politikusai képezik, hónapok óta követeli az általa korruptnak tartott kormány azonnali távozását és a február 2-án esedékes választás elhalasztását.
Azt állítja, hogy a demokratikusan megválasztott vezetés valójában Jinglak Sinavatra miniszterelnök bátyja, a 2006-ban a hadsereg által eltávolított, majd a börtön elől külföldre menekült korábbi kormányfő, Thakszin Sinavatra irányítása alatt áll.
A demokraták választási bojkottja ellenére ötvennél több párt kampányol, soha ennyi szervezet még nem vett részt a választáson. A thaiföldi közlekedési minisztérium pénteken közölte, hogy az ellenzék által beharangozott tömegmegmozdulások miatt nagy külföldi légitársaságok több mint harminc thaiföldi járatot töröltek.
Az ellenzék fogadkozott ugyan, hogy nem fogja akadályozni a bangkoki nemzetközi repülőterek működését, de olyan nagy cégek töröltét járataikat, mint a Singapore Airlines, a Hong Kong Airlines vagy a Cathay Pacific ázsiai légitársaság.
A helyi média szerint a kisebb légitársaságok is sorra törlik bangkoki charterjárataikat. Jinglak Sinavatra azt ígérte, hogy a hatóságok minden támogatást megadnak a turistáknak. Az idegenforgalmi hatóságok szerint azonban az ellenzéki akciók miatt az ágazat januárban 18 milliárd baht (125 milliárd forint) veszteséget fog elkönyvelni, a Bangkokot felkereső turisták száma pedig 400 ezerrel csökken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


