Nemzeti jelkép
Eltávolított román zászló miatt vizsgálódhatnak
Ügyészségi vizsgálat indulhat a román nemzeti jelképek megsértéséért egy 15 éves sepsiszentgyörgyi fiatal ellen, aki eltávolított és árokba dobott egy román zászlót a várossal szomszédos Előpatakon.
2014.01.09 11:14MTIA kolozsvári magyar internetes lap, a maszol.ro csütörtöki beszámolója szerint a fiatal több társával egy előpataki (Valcele) magánházban szilveszterezett. A román zászló, amit levett a helyéről, az egyik út menti villanyoszlopra volt kitűzve.
A Kovászna Megyei Rendőrkapitányság honlapjára feltett közlemény szerint az előpataki rendőrök január 7-én kezdték vizsgálni az új év első órájában történt esetet, s az ügyet - a nemzeti jelképek megsértése jogi kategóriájába sorolva - átadták a sepsiszentgyörgyi városi ügyészségnek.
A román büntető törvénykönyv vonatkozó rendelkezése értelmében hat hónaptól három évig terjedő börtönnel büntetendő minden olyan megnyilvánulás, amely Románia jelképeinek a megvetésére utal.
Székelyföldön a Ponta-kormány megalakulása után éleződött ki konfliktus a nemzeti jelképek kapcsán. A kormány helyi képviselői perek sorozatát indították azok ellen a polgármesterek és intézményvezetők ellen, akik kitűzték a középületekre a székely vagy a magyar zászlót. A magyar jelképek elleni hatósági intézkedések dacreakciót váltottak ki a helyi többséget képező magyar közösségben.
Január elseje óta a román média tág teret szentel a sepsiszentgyörgyi vélt románellenes megnyilvánulásoknak, amit Antal Árpád, a város polgármestere hétfőn egy küszöbön álló döntés hangulati előkészítésének nevezett. "Valakik készülnek valamire" - nyilatkozta az MTI-nek a polgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


