Lengyel kormányfő
Visszaélnek a nagyvonalúsággal? Donald Tusk magyarázatot kér Camerontól
"A brit kormánynak teljes joga új szabályokat bevezetni... a Nagy-Britanniában élő emberek számára, de senkinek sincs joga a lengyelekkel példálózni, mint akik visszaélnek a szabályokkal".
2014.01.07 20:19MTI
Donald Tusk lengyel kormányfő bejelentette kedden, hogy magyarázatot fog kérni brit kollégájától arról a megjegyzéséről, amely szerint a lengyel bevándorlók visszaélnek az angliai szociális ellátási rendszerrel.
Egy varsói sajtótájékoztatón a liberális párti Tusk közölte, hogy szerdán telefonon fog beszélni a konzervatív David Cameronnal a témáról. A hívás időpontjában már több hete megegyeztek.
Cameron vasárnap a BBC televízió politikai magazinműsorában azt mondta, hogy javasolni fogja a szociális juttatások igénybevételének korlátozását az Európai Unió más országaiból bevándorló munkavállalók esetében, mert szerinte sokan csak a szociális juttatásokért költöznek máshová. Példaként a lengyel közösséget hozta fel, amelynek tagjai esetleg visszaélnek a juttatások nagyvonalúságával. Konkrétan azokról a nagy-britanniai lengyel munkavállalókról beszélt, akik támogatást igényelnek a gyermekeik után, még ha azok nem is brit területen laknak.
Tusk hangsúlyozta, hogy nem szabad egyetlen népre mutogatni ebben az ügyben. "A brit kormánynak teljes joga új szabályokat bevezetni... a Nagy-Britanniában élő emberek számára, de senkinek sincs joga a lengyelekkel példálózni, mint akik visszaélnek a szabályokkal" - mondta.
A kormányfő leszögezte, hogy a szabályok változása nem irányulhat egyetlen nemzetiségre, hanem csak a rendszer összes haszonélvezőjére. Lengyelország mindig is meg fogja vétózni, hogy ilyen értelemben változtassák meg az uniós szabályokat - jelentette ki.
Előző nap már Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter is bírálta Cameront a szavaiért, és kijelentette: azoknak a külföldieknek, akik hozzájárulást fizetnek a brit társadalombiztosításhoz, joguk van a többiekével egyenlő juttatásokra is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06