Senki sem sérült meg
Szándékos gyújtogatás a kínai konzulátusnál
Ismeretlen tettes felgyújtotta Kína San Franciscó-i konzulátusának bejárati ajtaját.
2014.01.03 06:30MTI
A konzulátus csütörtökön azt közölte, súlyos károk keletkeztek, egyben felszólította az amerikai kormányt, hogy biztosítson megfelelő védelmet számára.
A támadás szerda éjjel történt. A konzulátus közlése szerint a tettes autójával megállt az épület bejárata előtt, kiszállt, két kanna üzemanyagot locsolt az ajtóra, majd lángra lobbantotta és elhajtott.
A tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet, senki sem sérült meg, a konzulátus mégis súlyos károkat említ.
Bár gyakran fordul elő tiltakozó tüntetés Kína diplomáciai képviseleteinél nyugati országokban, az erőszakos cselekmények ritkák - jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség.
A konzulátus közölte, hogy együtt dolgozik a gyújtogató utáni nyomozásban az Egyesült Államok hatóságaival, amelyeket gyors eredményre sürgetett.
Az Egyesült Államokban lévő kínai diplomáciai képviseletek védelme különösen fontos és kényes kérdés azóta, hogy 1999-ben az amerikai légierő véletlenül bombát dobott Kína belgrádi nagykövetségére a Szerbia elleni légicsapások során. Sok kínai még ma is úgy véli, hogy szándékos volt a légicsapás.
Az ügyön a San Franciscó-i rendőrséggel együtt dolgozik a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


