Görögország vette át az uniós elnökséget
"Lőttek" a lett latnak
Görögország átvette a soros elnökségét, Lettország pedig a lat helyett bevezette az eurót január 1-jén.
2014.01.01 01:31MTIAthén Litvániától örökölte az elnökségi stafétabotot. Ezzel kapcsolatban Antonisz Szamarasz kormányfő három fő célt említett, a takarékosság és a növekedés elősegítését, valamint az illegális bevándorlás elleni harcot.
Görögország Dimitrisz Kurkulasz külügyminiszter-helyettes szerint "nagyon költséghatékony" elnökségre készül, mindössze 50 millió eurót szán a feladatra. A miniszterelnökhöz hasonlóan kijelentette: a görög elnökség a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés elősegítésére, valamint a migrációs politikára és a határőrizet kérdéskörére összpontosít majd.
Január elsején tizenhétről tizennyolcra emelkedett az eurózóna tagjainak száma, mivel Riga euróra cserélte a lett nemzeti fizetőeszközt, a latot. Jóllehet Lettország a válság egyik legnagyobb kárvallottja volt és a lett gazdaság a válság alatt mintegy ötödével zsugorodott, jelenleg már második éve az EU egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága. A kormány annak ellenére ragaszkodott az euró bevezetéséhez - amiben az ország válsága megoldásának egyik fontos eszközét látja -, hogy a lakosság többsége ezt nem támogatja.
Január 1-jén az Európai Unió összes tagállamában megnyílik a szabad, korlátlan munkavállalás lehetősége az EU-hoz hét évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott két ország, Románia és Bulgária állampolgárai előtt. Ez ellen leghatározottabban a brit kormány emelte fel a hangját, azt állítva, hogy az EU-ból érkező bevándorlók már most is komoly terhet jelentenek a szigetország szociális ellátó rendszere számára. Brüsszel szerint viszont ezek az állítások megalapozatlanok, sőt, az uniós munkavállalók nettó befizetők a szigetországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06