Közvéleménykutatás
Obamát és Hillary Clintont tisztelik a legjobban az amerikaiak
Barack Obama elnököt és volt külügyminiszterét, Hillary Clintont tisztelik a legjobban az amerikaiak a 2013-as év női és férfi közéleti szereplői közül, a Gallup felmérése szerint.
2013.12.30 19:50MTI
A közvéleménykutató intézet 1948 óta minden éve végén felteszi a kérdést az Egyesült Államokban arról, hogy kit tisztelnek leginkább az adott évben. Megválasztása óta, immár hatodik éve Barack Obama elnököt nevezték meg legtöbben a férfi közéleti szereplők közül. Idén azonban csak a válaszadók 16 százaléka "szavazott" Obamára, miközben ez az arány tavaly még 30 százalék volt.
A Reuters hírügynökség értékelése szerint ez a csökkenés a második kormányzati ciklusában bevezetett egészségügyi reformoknak és a lelassult jogalkotási folyamatoknak tudható be. A közéleti élet női szereplői közül Hilary Clintont immár tizenkettedik éve tisztelik a legtöbben a válaszadók közül. A Gallup ezen listáján pedig tizennyolcadik éve szerepel, ami egyedülálló eredmény a felmérések történetében.
A leginkább tisztelt közéleti személyiségek között olyan nevek szerepelnek, mint a korábbi elnökök közül George W. Bush, Bill Clinton és Jimmy Carter, Clint Eastwood színész-rendező vagy Bill Gates, a Microsoft alapítója. A nők mezőnyében szorosan Hillary Clinton mögött végzett Oprah Winfrey televíziós személyiség, Michelle Obama first lady, Sarah Palin egykori alaszkai kormányzó, Condoleezza Rice külügyminiszter és Angelina Jolie színésznő.
A listán szerepel még a pakisztáni lányok oktatási jogáért küzdő Malala Juszufzai, Angela Merkel német kancellár, II. Erzsébet brit királynő és Katalin hercegnő. A felmérést 2013. december 5. és 8. között 1031 felnőtt megkérdezésével végezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


