Szűkebbre a szíjat
Kisebb Európai Bizottságot szeretne az EP elnöke
Az eddiginél kisebb Európai Bizottságot tartana ésszerűnek Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, a német szociáldemokraták listavezetője a májusi EP-választásokon.
2013.12.28 16:46MTIA Tagesspiegel am Sonntag című német lapnak nyilatkozva Martin Schulz hangoztatta, hogy a lényeg nem az EU-biztosok számának csökkentése, hanem az, hogy a Bizottság "rendben teljesítse feladatait. És a kevesebb néha több".
Jelenleg az Európai Unió minden tagja küld egy képviselőt a szervezet végrehajtó testületébe. Májusban az állam- és kormányfők úgy döntöttek, hogy nem változtatnak ezen a rendszeren, noha az uniós alapszerződés lehetővé tenné a biztosok számának lefaragását.
A német Kereszténydemokrata Párt (CDU) lehetséges EP-választási listavezetője, David McAllister egy interjúban nemrég arról beszélt, hogy nagyobb hatáskörrel kellene felruházni az Európai Parlamentet.
"Egy demokratikus kétkamarás rendszert szeretnénk, amely két egyenjogú grémiumból állna, a tagországok állampolgárai által közvetlenül választott parlamentből és a miniszteri tanácsból, mint a tagállamok képviseletéből" - mondta egy interjúban a dpa német hírügynökségnek. McAllister elképzelése szerint az Európai Bizottság mellett a két kamara is indítványozhatná jogszabályok elfogadását.
"Én nem szeretnék központilag szervezett és kormányzott Európát" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


