Emberéletben nem esett kár
Felgyújtották a volt görög miniszterelnök nyaralóját
Felgyújtották pénteken Kosztasz Szimitisz volt görög miniszterelnök Athén környéki nyaralóját. A tűz kárt okozott az épületben, de nem égett le, és emberéletben nem esett kár.
2013.12.13 13:32MTI
MTI
A tettes vagy tettesek gyújtószerkezetet dobtak a nyaraló nappalijába, és a tűz átterjedt a konyhába az Ágio Teodoroj helységben lévő házban.
A nyaralóban nem tartózkodott senki. Egy meg nem nevezett rendőrségi tisztségviselő közlése szerint egy elem, egy kapcsoló és egy gyúlékony folyadékot tartalmazó edény maradványait találták a helyszínen. Egyelőre senki nem jelentkezett a gyújtogatás elkövetőjeként.
Szimitisz a szocialista PASZOK párt vezetője volt, és 1996-2004 között töltötte be a miniszterelnöki posztot. Hivatali ideje alatt lépett be Görögország az eurózónába.
Az ország hat év óta mély gazdasági válságban van, aminek hatására a lakosság haragja a külföldi hitelezők és a hazai politikai elit ellen fordult, mert azzal vádolják őket, hogy ők vitték a csőd szélére az országot. Az utóbbi években több kisebb terrortámadást is elkövettek politikusok, illetve politikai intézmények ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


