Elvették az ingatlanjaikat, mérget ittak
Gyomirtóval a kilakoltatások ellen
Mérget ivott tizenkét demonstráló Pekingben, hogy ezzel hívja fel magára és ügyére a figyelmet.
2013.12.12 15:25MTI
Kórházi ellátásban részesültek a tiltakozók
Az elkeseredett tüntetők a közép-kínai Vuhan városából utaztak a fővárosba, hogy ott erőszakos kilakoltatásuk ellen tiltakozzanak.
A sina.com az egyik tüntetőt idézi, aki elmondta: évek óta próbálnak a hatóságoknál panaszt emelni, de senki nem volt hajlandó ügyüket segíteni, sőt gyakran megverték vagy napokra börtönbe zárták őket.
Hogy ügyükre felhívják a figyelmet, a tizenkét ember a vuhani hatóságoknál írásban kért engedélyt "tömeges öngyilkosságra", majd Peking belvárosában növényvédőszert ivott az utcán. Tettük igen nagy visszhangra talált, az eszméletlen, eldőlt tüntetőket megörökítő képek bejárták a kínai internetet.
Az eset a panaszosrendszer visszásságaira mutat rá, amely a helyi szintű ügyintézést szorgalmazza, s kérdőre vonja a problémákat kezelni nem tudó városi hivatalnokokat. Ezt elkerülendő utóbbiak minden lehetséges módon próbálják a panasszal felsőbb szintekre igyekvőket akadályozni, illegális, úgynevezett fekete börtönöket tartanak fenn, s oda zárják a fenyegetéssel és veréssel el nem tántorítható lakosokat. A rendszer reformját a márciusban beiktatott vezetés az év végén kezdte meg.
Emellett az ügy a kényszerkilakoltatások kérdését is újra reflektorfénybe állítja. Kínában a földek az állam tulajdonát képezik, a tartományi hivataloknak ugyanakkor jogukban áll bizonyos területeket fejlesztési projektek céljára kijelölni. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezetnek a kérdést körbejáró tavalyi jelentése szerint az ingatlanok kárpótlás nélküli, kikényszerített elvétele, a kényszerkilakoltatások száma jelentős mértékben nőtt az elmúlt években, s mára mindennapossá vált az országban. Anyagi káruk mellett az áldozatoknak nincs megfelelő jogi védőhálójuk, sok esetben testi sértés és zaklatás is éri őket, ez a gyakorlat az emberi jogok súlyos megsértése - írja az Amnesty International.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


