A világon elsőként
Uruguay engedélyezte a marihuána termesztését és eladását
Megszavazta az uruguayi törvényhozás kedden azt a jogszabályt, amely engedélyezi a marihuána korlátozott mértékű termesztését, eladását és fogyasztását.
2013.12.11 07:38MTI
A dél-amerikai ország első lett a világon, ahol a teljes előállítási és értékesítési lánc törvényessé válik.
A José Mujica államfő kezdeményezte jogszabály célja elsősorban a drogkereskedelemből élők elleni fellépés, de hívei szerint segíthet a kemény drogot fogyasztók számának csökkentésében is.
A szabályozást ugyanakkor bírálta az ellenzék, számos egészségügyi szakember, a gyógyszer-kereskedelmi ágazat, és nem ért vele egyet a lakosság 60 százaléka sem.
A törvény szerint a felnőtt uruguayiak havonta 40 grammnyi marihuánát legálisan vásárolhatnak a kijelölt gyógyszertárakban, illetve hat kendertövet (csoportba tömörülve pedig akár százat is) szabadon ültethetnek.
A világ egyes országaiban nem büntetik a marihuána birtoklását, Hollandiában pedig az eladását, illetve orvosi célú termesztését is engedélyezték. Uruguayban azonban mind az eladás, mind a termesztés létjogosultságot kapott egyéb - nem orvosi - célok esetében is. Az új jogszabály áprilisban lép életbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


