Ezrek menekültek Bangui repülőterére
A francia invázió megállíthatja az afrikai vérengzést
A háború sújtotta afrikai ország, mozgóképen!
2013.12.06 20:55MTIA Közép-afrikai Köztársaság elnöksége pénteken elrendelte, hogy az ország biztonsági és védelmi erői vonuljanak vissza kaszárnyáikba, s ezután kizárólag Franciaország, az Afrikai Unió (AU) katonái és az elnök testőrsége járőrözhet Bangui utcáin.
A csütörtökön kezdődött, több mint száz áldozattal járó fegyveres összetűzések után Bangui főútjait pénteken francia katonák vonták ellenőrzésük alá, de a külső kerületekben még a felkelők fegyveresei cirkáltak.
A nap folyamán több száz francia katona érkezett a szomszédos országokból, és Laurent Fabius külügyminiszter a France Info hírrádióban jelezte, hogy az afrikai országban a hét végéig megduplázzák, összesen 1200-ra emelik katonáik számát. A lövész kontingens mellett sugárhajtású repülőgépeket, helikoptereket, ejtőernyősöket és felfegyverzett szárazföldi járműveket vezényeltek a világ egyik legszegényebb országába.
Párizs pénteken azt is nyilvánosságra hozta, hogy egy kisebb francia alakulat, amelyet már korábban a helyszínre vezényeltek, csütörtökön több fegyveressel végzett Bangui repülőterén. Ugyancsak előző nap francia katonák lelőttek néhány embert, akik Banguiban egy kisteherautóról tüzet nyitottak néhány civil és francia egyenruhás irányába - közölte pénteken a vezérkar szóvivője. Hozzátette, hogy a katonák megsemmisítették a járművet.
A csütörtökön kezdődött véres összecsapások hatására több ezren menekültek a főváros nemzetközi repülőterére abban a reményben, hogy a francia katonák védelmet nyújtanak nekik a fegyveresekkel szemben.
Bangui érseke elmondta, hogy péntekre virradó éjszaka további harminckilenc embert gyilkoltak meg a többségükben muszlim fegyveresek.
Az országot irányító muzulmánok és az elűzött államfőt támogató keresztények közötti összetűzések átterjedtek az ország északi részén fekvő Bossangoa városába is, ahol legkevesebb harmincan vesztették életüket a harcokban - mondta egy segélyszervezet munkatársa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


