Nagy a káosz Ukrajnában
Ukrajna: Előre hozott elnökválasztást akar az ellenzék
Előre hozott elnökválasztást követel az ukrán parlamenti ellenzék az után, hogy az EU vilniusi csúcsértekezletén nem jött létre a társulási megállapodás Ukrajna és az Európai Unió között.
2013.11.30 01:29MTI
MTI
Erről Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza párt frakcióvezetője beszélt péntek este a litván fővárosból hazatérve a Kijev központjában összegyűlt EU-párti tüntetőknek.
Az ellenzék követeli, hogy a parlamentben induljon alkotmányos vádemelési eljárás Viktor Janukovics elnök ellen, hozzák előre a 2015-ben esedékes államfőválasztást, továbbá távozzon hivatalából Mikola Azarov miniszterelnök és kormánya.
Jacenyuk szerint Janukovics az államfői székéért cserébe áldozta be a társulási megállapodást az EU-val.
Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője "hazaárulásnak" nevezte a társulási megállapodás megkötésének meghiúsítását. Szavai szerint a hatalom minden eszközzel vérontást igyekszik provokálni, hogy ezzel igazolja a diktatúra bevezetését. "Ha ez valóban bekövetkezik, azért minden felelősség egy személyt, Viktor Janukovicsot terhel" - szögezte le a politikus.
A profi ökölvívó pártelnök arra kérte a sportolókat, ne hagyják, hogy felhasználják őket a helyzet instabilizálására az országban.
A Függetlenség terén és Kijev több pontján láttak szemtanúk sportos külsejű fiatal férfiakat csoportokban. Számukat a néhány száztól az ötezer közé teszik. Feltevések szerint a vélhetően küzdősportokkal foglalkozó férfiakat felbérelték, hogy erőszakos provokációkat szítsanak az EU-pártiak demonstrációján.
Hírek szerint bár feszült a helyzet a belvárosban - az egyetemisták már fontolóra vették, hogy befejezik a békés, pártsemleges megmozdulásukat, és elhagyják a teret -, kora estig csak kisebb incidensekről érkeztek jelentések. Ismeretlenek füstbombákat dobtak a tüntetők közé, egy kisebb csoport pedig a rohamrendőrökkel keveredett összetűzésbe, amikor utóbbiak a járdákra szorították a tüntetőket. Később a közlekedési rendőrök lezárták a forgalom elől a térre vezető főutat, és az úttestre engedték a demonstrációra érkezőket. A rohamrendőrök pedig a környező utcákba és aluljárókba vonultak vissza a térről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


