Határok nélkül
Basescu: Románia egyesüljön Moldovával
Traian Basescu szerint Románia következő nagy célja az kell legyen, hogy egyesüljön a Moldovai Köztársasággal. A román elnök a közszolgálati televíziónak szerda este adott interjúban fejtette ki álláspontját.
2013.11.27 21:39MTITraian Basescu felidézte: az ország első nagy célkitűzése az Észak-Atlanti Szövetséghez való csatlakozás, a második pedig az Európai Unióba való belépés volt.
"Azt hiszem, hogy a harmadik alapvető cél az egyesülés kell legyen a Moldovai Köztársasággal. Ez nem képezheti vita tárgyát" - jelentette ki az elnök. Hozzátette, senki nem mondja, hogy ennek azonnal meg kell történnie. Basescu a mostani helyzetben azt tartotta fontosnak, hogy a Moldovai Köztársaságnak "Románia legyen az ügyvédje az Európai Unióba vezető útján". Az elnök szerint Romániának felkészülten kell várnia azt a pillanatot, amikor a moldovaiak is akarják az egyesülést.
A tévéinterjúban kérdezték az államfőt egy kedden közzétett romániai közvélemény-kutatásról is, amely szerint a románok 51,7 százaléka gondolja, hogy Moldova inkább Romániához és az Európai Unióhoz tartozik, és csak 25,7 százalékuk hiszi, hogy Moldova Oroszországhoz áll közelebb. A megkérdezettek 61,7 százaléka értett egyet azzal, hogy Romániának egyesülnie kellene Moldovával, ha a szomszédos állam EU-integrációja nem lenne lehetséges.
Traian Basescu elmondta, nem ismerte a közvélemény-kutatást, de ha a közvélemény nem kedvezne az egyesülésnek, akkor is ezt képviselné. "Itt államérdekről - függetlenül attól, hogy mi a románok véleménye -, Románia hosszú távú érdekeiről van szó" - magyarázta az elnök.
A közvéleménnyel való szembesülés után hozzátette: "amikor egy népnek lehetősége van az egyesülésre, nem fog lemondani erről". Traian Basescu elhárította a riporternek a rizikókra vonatkozó kérdését. "Én Chisinauban is megmondtam, ha a Moldovai Köztársaságban unionista áramlat alakul ki, Románia habozás nélkül igent mond. Ki tudná megakadályozni egy nemzeti érdek érvényesülését, bármilyen szervezetet is képviselne?" - kérdezte Basescu.
A riporter kérdésére, hogy tanácskozott-e minderről a román Külügyminisztériummal, Basescu kijelentette, egyelőre neki kell megadnia a hangot az ország külpolitikájában, majd visszakérdezett: "azt hiszi, Corlatean úr (Titus Corlatean román külügyminiszter) nem támogatná a két román állam egyesülését?"
A román államfő hozzátette, most arra van lehetőség, hogy Moldova az EU-csatlakozást előkészítő folyamat részesévé váljék. Megjegyezte, e folyamat tíz évig is eltarthat, de e tíz év alatt ma még előre nem látható dolgok is történhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


