A dokkmunkások tüntettek, sztrájkot hirdettek
Nyolc halottja van a görögországi tankhajó-balesetnek
Nyolcan vesztették életüket egy görög kikötőben horgonyzó tartályhajón történt csütörtök esti robbanásban - közölte pénteken a görög rádió. A baleset után a rossz biztonsági körülmények miatt tiltakozó dokkmunkások összecsaptak a rendőrséggel.
2008.07.25 19:00MTINégy ember könnyebben megsérült a balesetben. A panamai zászló alatt hajózó Friendship Gas tartályhajón javítási munkákat végeztek az Athéntól 20 kilométerre nyugatra, Pireusz közelében található Perama kikötőben, amikor a baleset történt.
A hajó üres volt, vagyis nem kell további detonációktól tartani. A kereskedelmi hajózási minisztérium tájékoztatása szerint két embert letartóztattak azzal a gyanúval, hogy nem tartották be a biztonsági előírásokat. Mintegy félezer dokkmunkás gyűlt össze pénteken Pireuszban, a baleset nyomán tiltakozva az ellen, milyen rossz biztonsági feltételek mellett kénytelenek dolgozni.
A tüntetők a kereskedelmi hajózási minisztériumhoz vonultak, összecsaptak a rendőrséggel, amely könnygázt is bevetett, hogy feloszlassa a tömeget. Egy tucatnyian megsérültek a csetepatéban. A dokkmunkások - szintén a baleset miatt tiltakozásul - pénteken háromnapos sztrájkot hirdettek. A peramai kikötőben többször is történt már hasonló tragikus baleset. A legutóbbi ebben a hónapban, akkor két ember vesztette életét szintén hajójavítás közben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


