Szociális kampány
Hajléktalanok mondják el az időjárás-jelentést a Cseh Televízióban
Hajléktalanok fogják elmondani az időjárás-jelentést a közszolgálati Cseh Televízióban a következő néhány hétvégén. Az akció egy európai szociális kampány része, amelyhez a Cseh Televízió csatlakozott.
2013.11.22 17:45MTI
Az új "tévébemondók" már a szombat reggeli hírmagazinban (Studio 6 Víkend) megjelennek, s december közepéig négy hét végén újra képernyőre kerülnek.
A klasszikus időjárás-jelentéseket és előrejelzéseket ezen műsorok keretében kibővítik az utcán élő hajléktalanok megfigyeléseivel, megjegyzéseivel. "A hétvégi magazin keretében elmondhatják élettörténetüket, illetve azt, hogy mi késztette őket reagálni a televízió felhívására és a nyilvánosság elé lépni" - fejtette ki Alzbeta Plívková, a televízió szóvivője.
A Days Of Home elnevezésű projektet korábban Németországban, Svájcban, Hollandiában és Oroszországban is megvalósították. "Meggyőződésem, hogy ez az eredeti projekt teljes mértékben beleillik a televízió közszolgálati küldetésébe, felhívja a közvélemény figyelmét egy súlyos társadalmi problémára, s nem utolsó sorban néhány embernek esélyt ad kiemelkedni a mélyből.
A karitatív programoknak mindig helyük van a Cseh Televízióban" - jelentette ki Petr Dvorák, a televízió vezérigazgatója. A televízió bízik abban, hogy a képernyőre kerülő személyek és sorsuk újabb társadalmi vitát vált ki a hajléktalanok gondjairól Csehországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


