Méltatlannak találták
Tőkés megtámadja a becsületbíróság döntését
Romániai közigazgatási bíróságon támadja meg a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának döntését Tőkés László európai parlamenti képviselő, akit a testület méltatlannak talált állami kitüntetésére, és annak visszavonását javasolta Traian Basescu államfőnek.
2013.11.22 13:31MTI
MTI, archív
Az EP-képviselő, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, egy pénteki nagyváradi sajtótájékoztatón a magyar közmédiának nyilatkozva elmondta: a jog és az igazság nevében folytatja az eljárást. Rámutatott: fellebbezést nyújt be Kincses Előd ügyvéd révén a közigazgatási bírósághoz, ahol a becsületbíróság határozatának felülbírálatát kéri.
Kifejtette, hogy törvénytelennek tartja a kitüntetés megvonására tett javaslatot, mert nem folytattak le semmilyen vizsgálatot az ügyben, az ítélkező bizottság nem tartotta tiszteletben a véleményszabadságot és a védelemhez való jogot, ugyanis nem engedték, hogy ügyvédje részt vegyen a meghallgatáson, ráadásul két olyan személy is ült az ítélkezők között, akik egyben panasztevők voltak, így Tőkés László szerint nyilvánvalóan fennáll az összeférhetetlenség esete.
Tőkés elmondta: elege van abból, hogy közel egy negyed századdal a Ceausescu-diktatúra bukása után "ugyanazok az elvtársak ugyanazokkal a módszerekkel folytatnak hajtóvadászatot ellene, és pártutasításra, pártfeladatként törnek pálcát a feje felett".
Az EP-képviselő úgy véli, hogy a becsületbíróság döntése híven jelzi a romániai demokrácia jelenlegi állapotát. Bírálta a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett jelenlegi kétharmados többségű román hatalmat, amely "a rendszerváltozás temesvári örökségével együtt a kisebbségi magyarság jogainak biztosítását is megtagadja".
Mint mondta, a történtek után az eddiginél is indokoltabb, hogy megismételje a Tusnádfürdőn kifejtett kérelmét - amely miatt kezdeményezték kitüntetése megvonását -, vagyis azt, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyarság felett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


