A "színesfém-beszerzők" kedvence
Háromszáz kilogramm aranyat egy templomra
Mintegy háromszáz kilogramm arannyal ékesítik egy indiai buddhista templom kupoláját.
2013.11.16 12:05MTI
A Mahabodhi-templom kupoláját díszítő nemesfém Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) thai király és buddhista vallásúak adományaiból származik. Az arany különleges szállítmánnyal érkezett Bangkokból, jelenleg fegyveres őrök felügyelnek rá.
A 13 ládába csomagolt aranyat a hatóságok csütörtöki közlése szerint negyven fő kísérte és két tucat fegyveres katona biztosította. Az arany nemzetközi kereskedelmi értéke mintegy 10,8 millió euró (csaknem 3 milliárd forint).
A Bihar államban lévő Bodh-Gaja város templomát 1500 éve építették, ez a buddhisták egyik legszentebb temploma. A komplexumban, amelyhez több kolostor és egy 24 méteres Buddha-szobor is tartozik, júliusban robbanótöltetek okoztak kárt. A bombákat feltehetőleg iszlamisták robbantották, akik ezzel akarták megbosszulni a szomszédos Burmában muzulmánok ellen elkövetett erőszakos cselekedeteket.
Az épület egy hónapon belül régi fényében pompázhat. A templom, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, a hagyományok szerint azt a helyet jelöli, ahol időszámításunk előtt 531-ben Buddha megvilágosodott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06