NAÜ-jelentés

Irán csaknem teljesen felhagyott az urándúsítási képesség bővítésével

Mahmúd Ahmadinezsád előző iráni elnök nem igyekezett túlságosan eloszlatni az aggodalmakat, de Róháni már hivatalba lépésekor hangsúlyozta, hogy szakít elődje politikájával.

2013.11.14 20:29MTI
Fotó: MTI

Irán csaknem teljesen felhagyott urándúsítási kapacitásának bővítésével Haszan Róháni elnökségének kezdete, azaz augusztus óta - állította csütörtökön nyilvánosságra hozott negyedéves jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).

A jelentés egyúttal arra is rámutatott, hogy az iszlám köztársaság készlete 20 százalékos szintre dúsított uránból mintegy öt százalékkal, 196 kilogrammra nőtt ugyanezen időszak alatt. Ez még mindig jóval az atomfegyverhez szükséges 250 kilogramm alatt van.

Emellett az utóbbi hónapokban Irán mindössze négy urándúsításhoz használt centrifugával bővítette natanzi atomlétesítményét. Május és augusztus között több mint 1800-zal nőtt ez a szám. A natanzi központban jelenleg 15 240 centrifuga van, de nem mindegyik működik közülük.

A Nyugat azzal vádolja Teheránt, hogy békésnek mondott atomprogramja valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére irányul. Mahmúd Ahmadinezsád előző iráni elnök nem igyekezett túlságosan eloszlatni ezeket az aggodalmakat, de Róháni már hivatalba lépésekor hangsúlyozta, hogy szakít elődje politikájával. Az iszlám köztársaság azóta intenzív tárgyalásokkal igyekszik rendezni az évtizedes atomvitát, és ennek érdekében már többször találkozott az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjából és Németországból álló Hatok csoportjának képviselőivel.

A NAÜ-jelentés ellenére Amano Jukija, a szervezet főigazgatója úgy látja, hogy Irán hozzáállásában Róháni hivatalba lépése óta sem történt radikális változás, hiszen továbbra is folyik az urándúsítás.

A nemzetközi szervezet egyébként három nappal ezelőtt egyezett meg az iráni atomügynökséggel a felmerülő kérdések tisztázásáról és az ellenőrzések menetrendjéről. A megállapodás révén lehetővé válik az, hogy a szervezet ellenőrei felkeressék az araki nehézvizes atomlétesítményt és a gacsini uránbányát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.