Válság a Közel-Keleten
A Hezbollah folytatja a harcot Szíriában
A mozgalom továbbra is támogatni fogja Damaszkuszt a felkelőkkel szembeni harcban.
2013.11.14 18:25MTI
"Többször elmondtuk, hogy a Szíriában harcoló csapataink célja az, hogy megvédjék az országot, amely az Izraellel szembeni ellenállás vezéralakjának számít. Amíg ez fennáll, addig van alapja a szíriai jelenlétünknek" - mondta több tízezer híve előtt a Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője, Haszan Naszrallah egy síita vallási ünnepen Bejrútban.
Naszrallah szerint azok, akik a Szíriából való kivonulást szabják meg a libanoni kormányalakítási tárgyalások előfeltételeként, nagyon jól tudják, hogy irreális követeléseket támasztanak a Hezbollahhal szemben.
Libanonban jelenleg a szíriai konfliktussal kapcsolatos politikai megosztottság miatt nincs kormány. A Hezbollah az egyetlen libanoni párt, amely hatalmas fegyverkészlettel rendelkezik. A tömörülés célja saját bevallása szerint a szíriai rezsim ellen harcoló szunnita szélsőségesekkel szembeni fellépés, akik a síitákat és a keresztényeket fenyegetik. Bassár el-Aszad szíriai elnöknek a Hezbollah segítségével sikerült fordítania a hadiszerencsén idén nyáron, amikor visszafoglalta a felkelőktől a stratégiai jelentőségű Kuszeir városát.
Naszrallahot hívei legtöbbször csak kivetítőn láthatják, de az utóbbi két napban már kétszer jelent meg nyilvános rendezvényen a síiták egyik legfontosabb ünnepének, az asúrának az alkalmával, amelynek során Mohamed unokájának és Ali fiának, Huszeinnek a meggyilkolására emlékeznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


