Bulgária nem nyugszik
Diákok és rendőrök csaptak össze a bolgár parlament előtt
A baloldali kormány lemondását követelő diákok összecsaptak a rendőrökkel kedden a bolgár parlament előtt, egy fiatalt fejsérüléssel szállítottak kórházba.
2013.11.12 16:25MTI
A bejelentett demonstráció békésen kezdődött, mikor azonban a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) és koalíciós partnere, a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért (DPSZ) nevű török kisebbségi párt képviselői a helyszínre érkeztek, a tüntetők megpróbáltak átjutni a rendőrségi kordonon. A több száz tiltakozó ezután élőláncot vont a szófiai országház köré, hogy bent tartsa az éppen ülésező törvényhozókat. A diákok azt tervezik, hogy egész nap kitartanak, majd este csatlakoznak az immár hagyományosnak mondható ellenzéki demonstrációhoz.
A szófiai egyetem főépületét hetekkel ezelőtt több ezer hallgató szállta meg, akik Plamen Oresarszki bolgár miniszterelnök általuk korruptnak tartott kormányának lemondását követelik. A diákok határozatlan idejű sztrájkot hirdettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


