Nukleáris tárgyalások
Teherán szerint még a héten megállapodás születhet az iráni atomprogramról
"Elképzelhető, hogy még ezen a héten megegyezés születik az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokon Teherán és a nemzetközi közösség képviselői között."
2013.11.05 22:33MTI
"Azt hiszem, még az is elképzelhető, hogy ezen a héten megállapodásra jussunk, én azonban csak a saját álláspontunkról beszélhetek, a másik fél nevében nem" - közölte az iráni külügyminiszter Laurent Fabius francia kollégájával való találkozója előtt Párizsban.
Az iráni politikus mindamellett hangsúlyozta azt is, hogy az egyezség megkötéséig még sok a teendő. Teherán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) képviselői csütörtökön és pénteken Genfben tárgyalnak az iráni atomprogramról.
Zarif kijelentései eltérnek a korábbi iráni nyilatkozatoktól. Haszan Róháni elnök hétfőn, míg Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője vasárnap jelentette ki, hogy "nem derűlátó" a tárgyalásokat illetően. Hamenei hozzátette ugyanakkor, hogy támogatja a nehéz küldetést végrehajtó tárgyalócsapatot. Róháni szerint pedig nem mondhatják, hogy nincs remény a problémák rendezésére.
"Tettünk előrelépéseket, de Irán még mindig gyanakvással fordul a hatok néhány tagja felé azok magatartása és hozzáállása miatt" - tette hozzá az iráni külügyminiszter. "Helyre kell állítani az iráni nép bizalmát (a hatok csoportja iránt). Arra van szükség, hogy éberen, ugyanakkor jóhiszeműen kezdjük meg a tanácskozást. Készek vagyunk egyezségre jutni" - jelentette ki Zarif.
Az iráni diplomácia vezetője újból megerősítette, hogy Teherán nem törekszik atomfegyverek előállítására. Nyugati titkosszolgálatok azt gyanítják, hogy a Teheránhoz közeli parcsini katonai létesítményben nukleáris fegyverek előállításához végeznek kísérleteket. Irán látogatásra hívta Amano Jukiját, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját, és a nemzetközi szervezet fontolóra vette az ajánlatot - jelentette be kedden a bécsi székhelyű szervezet. Iráni források korábban azt közölték, hogy Amano látogatása november 11-én várható.
A főigazgató legutóbb 2012 májusában járt Teheránban, és látogatása után arra számított, hogy hamarosan megállapodhatnak az iszlamista köztársasággal, a törekvések azonban zátonyra futottak. A NAÜ és Teherán tárgyalásai függetlenek a hatok és Irán között zajló tanácskozásoktól. A bécsi székhelyű szervezet célja, hogy vizsgálati egységet állíthassanak fel az iráni atomprogram kivizsgálására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


