Majd péntek reggel indul újra
Leállt a lisszaboni metró
Leállt a metró a portugál fővárosban, mert a metró dolgozói 24 órás sztrájkot tartanak a 2014-es költségvetési terv ellen.
2013.10.31 12:33MTI
Valamennyi metróállomás zárva tart szerda éjfél óta, a közlekedés szokott rendje péntek reggel áll helyre - közölte a metró üzemeltetője.
A FECTRANS szakszervezeti szövetség szerint a munkabeszüntetésben a dolgozók csaknem 100 százaléka részt vesz. Lisszabonban naponta mintegy félmillió ember használja a metrót, amelynek leállása miatt hatalmas dugók alakultak ki.
A közlekedési vállalat több buszt állított forgalomba csütörtökre, hogy az emberek be tudjanak jutni a munkahelyükre.
A sztrájkolók a munkakörülményeik romlása és a bérek jövőre várható csökkentése ellen tiltakoznak. A 2014-es költségvetés vitáját csütörtökön tartják a parlamentben, és pénteken szavaznak róla.
Ezekben a hetekben a portugáliai tömegközlekedés dolgozói több sztrájkot is tartanak, november 9-én pedig országos szintű megmozdulásra készülnek.
Portugáliában 2011 közepén kezdődött szigorú takarékoskodás, amelyet az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap által nyújtott 78 milliárd eurós mentőcsomag fejében vállalt a kormány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


