Hálóra kiáltott szavak
Közösségi izgatás Vietnamban
Börtönbüntetésre ítéltek kedden Vietnamban egy ellenzékit, aki a Facebook közösségi portálon bírálta a hanoi kormányt. A bíróság felfüggesztette a 15 hónapos büntetést, így Dinh Nhat Uy kiszabadulhatott az őrizetből.
2013.10.29 11:10MTIA Dinh Nhat Uy elleni vádirat volt az első az országban, amely említette a Facebookot. A többpártrendszert követelő ellenzékiek közül Vietnamban is sokan ezt a közösségi portált használják arra, hogy híreket, videofelvételeket és fényképeket osszanak meg másokkal, ami fejtörést okoz az ország kommunista vezetőinek, mert megszokták, hogy monopolhelyzetet élveznek az információterjesztésben. Az ítélethirdetés híre gyorsan elterjedt a Facebookon, és máris sokan bírálták miatta a hatóságokat. Azok az ellenzékiek, akiknek sikerült a tárgyalóterem közelébe férkőzniük, beszámoltak arról, hogy a rendőrség több embert őrizetbe vett ott.
Az elítélt ügyvédje elmondta, hogy védencét "a demokratikus szabadságjogokkal való visszaélésért" ítélték el. Uy a kormányt és több állami vállalatot bírált. Akár három évi börtönre is ítélhették volna.
A vietnami bíróságok az idén 46 bloggert, illetve ellenzéki aktivistát ítéltek el a nemzetbiztonság veszélyeztetésének vádjával, kétszer annyit, mint tavaly. Emiatt több ország bírálta Hanoit, és követelte az elítéltek szabadon bocsátását.
Szeptemberben lépett hatályba egy olyan törvény, amely tiltja kormánybíráló hírek megosztását a közösségi oldalakon. E törvényre hivatkozva még senki ellen nem indult eljárás. Az AP hírügynökség szerint nehéz lesz érvényt szerezni a törvénynek a portálokon megjelenő tartalom óriási mennyisége miatt. A kormány megpróbál blokkolni egyes weboldalakat, de a Facebookon ritkán avatkozik be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06