Megpróbálták a nevükre venni
Letartóztattak egy roma gyereket vásárló párt Görögországban
Letartóztattak egy görög párt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 4 ezer euróért megvásároltak egy roma gyereket.
2013.10.25 13:27MTI
Az 53 éves férfi és a 48 éves nő a hatóságoknak elmondta, hogy a kislány még márciusban, mindössze pár hetes korában került hozzájuk egy cigányasszonytól.
Nevelőanyja megpróbálta a nevére venni a gyereket – sikertelenül. A gyermekvédelmi egyesületek gyakran bírálják az örökbefogadásra vonatkozó görög szabályozásokat.
Az igazságszolgáltatás által felügyelt állami rendszer mellett az örökbefogadó szülőknek arra is lehetőségük van, hogy a szülőanya jegyző előtti beleegyezésével "megegyezéses alapon" a nevükre vegyék a gyereket.
A görög hatóságok az utóbbi időben szigorúbban ellenőrzik a gyerekkereskedelmet, miután egy görögországi cigánytelepen rábukkantak egy szőke, tejfehér bőrű, négyéves kislányra, akinek képe bejárta a világot.
A Maria névre hallgató gyerek valószínűleg bolgár, és édesanyja bízta rá egy görögországi roma párra, mivel nem tudott róla gondoskodni. A cigány párt gyermekrablás vádjával őrizetbe vették.
A terméketlen görög párok gyakran vásárolnak gyerekeket az egykori szovjet tömb elszegényedett országaiból, különösen a szomszédos Bulgáriából, akiket aztán hamis jogi nyilatkozatokkal vesznek a nevükre. Athén a héten a születési anyakönyvi kivonatok átfogó átvizsgálását rendelte el, hogy felderítse ezeket a visszásságokat, valamint csütörtökön megegyezett Szófiával a gyerekkereskedelem visszaszorításáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


