Érzelmek vagy érvek?
A brit nagykövet a skót függetlenségről
Remélhetőleg nem annyira az érzelmek, mint inkább az érvek és a tények alapján döntenek majd az emberek a Skócia függetlenségéről szóló népszavazáson.
2013.10.22 00:27MTIA Skót Nemzeti Párt (SNP) vezette skót kormány 2014. szeptember 18-ára írta ki a referendumot Skócia függetlenségéről.
A diplomata ezzel kapcsolatban kiemelte: a skótoknak sem lenne feltétlenül jó az önállóság, ahogyan az ország többi részének sem. Együtt sokkal jobb helyzetben vannak, a különválás csak bonyolultabbá tenné a helyzetet - vélekedett.
Kifejtette: ha Skócia függetlenedik, sok fontos kérdés merül fel, amelyet tisztázni kell, mint például a határellenőrzés, vagy hogy kit kell skótnak tekinteni, illetve miként alakulna a skót gazdaság helyzete. Kérdéses Skócia tagsága a nemzetközi szervezetekben, így a NATO-ban vagy az EU-ban, hiszen nem biztos, hogy automatikusan tag lehetne - mutatott rá. Mint mondta, bizonytalanság övezi a helyzetet, ezért remélhetőleg az emberek nem annyira az érzelmek, hanem az érvek, a tények alapján döntenek majd a referendumon.
Jonathan Knott arról is beszélt, hogy országában valószínűleg lesz népszavazás az európai uniós tagsággal kapcsolatban, mert szavazói miatt egyik pártnak sem lenne előnyös, ha ellenezné egy ilyen referendum kiírását. A nagykövet bízik abban, hogy a brit választópolgárok igent mondanak Európára.
David Cameron brit miniszterelnök januárban jelentette be, hogy a brit választók 2017-ben népszavazáson dönthetnek Nagy-Britannia
EU-tagságának sorsáról, ha a Konzervatív Párt a 2015-ben esedékes választások után kormányon marad. Cameron akkori előterjesztése
szerint a brit kormánynak a referendum előtt azonban meg kell kísérelnie tárgyalásos úton újrarendezni Nagy-Britannia viszonyrendszerét az EU-val, annak érdekében, hogy a London által tagállami hatáskörűnek ítélt döntési jogköröket "haza lehessen telepíteni" Brüsszelből.
Jonathan Knott a hétfői budapesti rendezvényen bemutatott egy marketingkampányt, amelynek célja, hogy megismertesse és népszerűsítse az országot. Fontos cél a befektetők vonzása Nagy-Britanniába, ösztönözni kell őket, hogy az országba jöjjenek - mutatott rá.
Közölte: a brit kormány ezért több országban modern marketingkampányt indított, amelyben arra igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy Nagy-Britannia élen jár egyebek mellett az innovációban, a művészetekben, a kultúrában és a sportban. Nagy-Britannia azon országok közé tartozik, ahol nagyon könnyű vállalkozást indítani, a világ tíz legjobb egyeteméből négy pedig ott működik - sorolta a nagykövet az ország előnyeit. Kitért a környezetvédelem jelentőségére is, azt mondta, a londoni volt az első igazán környezetbarát olimpia és paraolimpia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06