Továbbra is helyesli
A francia belügyminiszter büszke a roma lány kitoloncolására
Manuel Valls francia belügyminiszter vasárnapi nyilatkozatában továbbra is helyeselte a 15 éves roma lány és családja kitoloncolását Franciaországból.
2013.10.20 20:04MTISőt, annak módjában sem talált semmi kivetnivalót, jóllehet bírálatok pergőtűzébe került, és még saját pártjában is akadnak elmarasztalói.
"Inkább büszkének kellene lennünk arra, amit tettünk, nem pedig sajnálkoznunk" - mondta Manuel Valls a sajtónak a FRANCE 24 francia hírtévé híradása szerint. Hozzátette, hogy folytatni fogja az illegális bevándorlók hazatoloncolását a különböző jogi csoportok bírálatai ellenére is.
A belpolitikai vihart az váltotta ki, hogy nemrégiben a hatóságok Albániába toloncolták Leonarda Dibranit, egy 15 éves roma lányt és annak családját. A lányt osztálytársai szeme láttára egy iskolai kiránduláson vette őrizetbe a rendőrség. A bakfis nem tud albánul, sőt, egész családjából csak az apja beszéli a nyelvet, mivel egyedül ő született Albániában. A férfi Franciaországban ugyanakkor azt hazudta, hogy mindannyian albán menekültek. Tette ezt azért, hogy nagyobb eséllyel kaphasson családjával letelepedési engedélyt politikai menekültként. Végül azonban nem kaptak menekültstátust.
A Dibrani-család 4 éven át élt Franciaországban, hat gyerekük közül a legkisebb már ott is született, a többiek Olaszországban, akárcsak anyjuk.
Francois Hollande francia államfő szombaton tévényilatkozatban közölte, hogy a lány visszatérhet Franciaországba, hogy folytathassa az iskolát, de családja nélkül. A lány ezt elvetette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


