EP szakbizottság

Senki nem állt ki Tavares mellett az európai rendőrakadémia ügyében

Senki sem támogatta felszólalásában Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő Magyarországgal kapcsolatos kritikus álláspontját az európai rendőrakadémia (CEPOL) elhelyezésének kérdésében az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki brüsszeli ülésén.

2013.10.17 11:36MTI
MTI

Mint mondta, arra számít, hogy 150-200 ezer lesz a regisztrált külhoni magyar szavazók száma a jövő évi választáson. Szólt arról is, tárgyalásokat folytatnak, hogy biztonságos, roncsolás mentes válaszboríték álljon a polgárok rendelkezésére.

Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos elmondta, míg a korábbi években mintegy 5 ezer kérelmet nyújtottak be, az első évben a honosítás keretében már 200 ezer igénylés érkezett. Jelen pillanatban az igénylések száma már 521 ezer felett van, névmódosítást minden második igénylő kér - jelezte, hozzátéve: ez négy-ötmilliós iratanyagot jelent.

A CEPOL székhelyének megváltoztatásához az EP jóváhagyására is szükség van. A csütörtöki LIBE-ülés azonban még csak előzetes, informális jellegű vita volt, hiszen a Tanácstól még nem is érkezett hivatalos javaslat a parlamenthez.

Tavares a LIBE-elnökhöz és a koordinátorokhoz intézett levelében azt írta, úgy értesült, hogy a miniszterek informálisan a magyar jelentkezést fogadták el, amit ő sajnálatosnak tart. Tavares a levélben is, majd a csütörtöki bizottsági ülésen is emlékeztetett arra, hogy az EP július 3-án - az ő jelentése alapján - határozatot fogadott el az alapvető jogok magyarországi helyzetéről.

Annak fő megállapítása az, hogy a magyarországi alkotmányos és egyéb jogi változások iránya ellentmond az uniós alapértékeknek. A Tavares-jelentés alapján elfogadott EP-határozat ezért számos javaslattal él. Tavares a csütörtöki bizottsági ülésen hangoztatta: ő maga fog gratulálni Budapestnek a CEPOL elhelyezéséhez, feltéve ha foglalkoznak az EP-határozatban megfogalmazott aggályokkal.

A LIBE-ülésen ez a felvetés azonban visszhangtalan maradt, és a vita inkább arról folyt, milyen szerepet kell játszania a parlamentnek olyan esetekben, amikor együttdöntési joga valamely uniós ügynökség elhelyezésével kapcsolatos - például el kell-e merülnie az egyes pályázatok értékelésében.

A LIBE-ülésent világossá vált, hogy CEPOL-ügy uniós intézményközi kérdéssé vált, ami vagy úgy oldható meg, hogy az Európai Bizottság az Europol-CEPOL összevonási javaslat helyett új indítványt tesz - hivatalosan ugyanis még ma is csupán az összevonási indítvány fekszik a parlament asztalán -, vagy pedig a tagországok egynegyede (jelenleg hét tagállam) kezdeményezésére a Tanács fordulhat a hivatalosan az EP-hez a maga javaslatával.

Gál Kinga a vitában emlékeztetett egyebek közt arra, hogy a már korábban létrejött egyetértés értelmében új uniós ügynökség elhelyezése esetén előnyben kell részesíteni az új EU-tagállamokat, és a CEPOL elhelyezésére az új tagállamok közül csak Magyarország pályázott.

Göncz Kinga a LIBE ülésén megjegyezte: azon kívül, hogy az "árulás" vádját elkerülje, már csak azért is támogatja a CEPOL Magyarországra költözését, mert mire az intézmény jövőre megkezdi működését Budapesten, Magyarországnak szerinte valószínűleg már más kormányzata lesz.

Magyar újságíróknak nyilatkozva a szocialista EP-képviselő kiemelte a magyar pályázat magas szakmai színvonalát, és úgy vélekedett, hogy amennyiben sikerül szakmai síkon tartani a kérdést, és elkerülik annak átpolitizálását, akkor jó esélye van a CEPOL budapesti elhelyezésének.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.