Hivatalos indiai látogatáson a miniszterelnök
Orbán Viktor Újdelhiben tárgyal
Újdelhiben tárgyal ma a hivatalos indiai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök, aki találkozik a dél-ázsiai ország állam- és kormányfőjével is.
2013.10.17 07:31MTI
Fotó: MTI
A világ második legnépesebb és hetedik legnagyobb területű államába érkezett magyar politikai-üzleti delegációt vezető Orbán Viktor délelőtt megkoszorúzza a Mahátma Gandhi-emlékhelyet, majd előadást tart az indiai külpolitikai intézetben Magyarország és Európa egy változó világban címmel - közölte korábban Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
Ezt követően Pranab Mukherdzsi indiai államfőnél tesz látogatást, délután pedig felszólal a magyar-indiai üzleti fórumon, amelyen - a magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) tájékoztatása szerint - 66 magyar cég képviselője vesz részt.
A nap folyamán a magyar kormányfő találkozik Sonia Gandhival, az Indiai Nemzeti Kongresszus párt, illetve a kormányzó baloldali pártokat tömörítő Egyesült Haladó Szövetség (UPA) elnökével és Mohammad Hamid Anszari alelnökkel, felsőházi elnökkel is.
Helyi idő szerint este Orbán Viktor megbeszélést folytat Manmohan Szingh indiai kormányfővel - aki 2004 óta tölti be a miniszterelnöki posztot -, majd a két miniszterelnök jelenlétében a kormányok képviselői megállapodásokat írnak alá kutatás-fejlesztésről, egy kulturális munkatervről, gyógyászati és sportcélú együttműködésről, valamint egy szándéknyilatkozatot a kétoldalú légügyi megállapodás módosításáról.
Orbán Viktor csütörtök éjjel Mumbaiba, a világ egyik legnépesebb városába, India pénzügyi központjába utazik tovább. Idén a magyar nagykövetek budapesti értekezlete is indiai politikust látott vendégül, Szalman Kursid külügyminisztert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


